2012. január 6., péntek

Csermely Péter előadása

Pénteken a Teleki-teremben

Csermely Péter

 biokémikus
 tart előadást

Hogyan tudom segíteni a bennem rejlő
legjobb képességek kibontakoztatását?

Hogyan élhetek boldog életet?
címmel.

Az előadás a bennünk rejlő tehetség elemeiről és kibontakoztatásának hatékony módjairól, a kreativitás igazi természetéről, a baráti és az ismeretségi hálózatok helyes fejlesztéséről szól. Az előadó összefoglalja azt, hogy miben látja a siker igazi természetét, és azt, hogy a fenti módon leélt élet hogyan vezethet el mindehhez.
 
Csermely Péter a Semmelweis Egyetem professzora. Kutatási területe a stresszfehérjék működése, az öregedés és a hálózatok. 1995-ben indította el a KutDiákot, amely több mint tízezer magyar tehetséges középiskolás diáknak nyújtott lehetőséget a hazai legmagasabb szintű kutatásokba történő bekapcsolódásra. A Magyar Biokémiai Egyesület alelnöke és a Cell Stress Society International volt elnöke. 2008-2010 között a köztársasági elnök által életre hívott Bölcsek Tanácsa tagja volt. Kapott több kitüntetést, ezek közül Sir David Attenborough barátságára a legbüszkébb, akivel együtt 2004-ben az EU Descartes-díját vehette át. 2010-ben tehetséggondozó tevékenysége miatt nevét (több ezer magyar tehetséggondozó képviselőjeként) beírták a Magyar Örökség könyvébe. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése